Mai hir: az USA elfogta és az államokba szállította a venezuelai elnököt és feleségét, hogy bíróság elé állítsák

 

 
És most képzeljük el ugyanezt Kijevben.
Nem Caracas. Nem dzsungel. Nem „problémás rezsim”.
Hanem egy európai főváros, ahol egy hajnalon különleges egységek leszállnak, miközben a város fölött még füstölnek az éjszakai rakéták. Az ukrán elnököt és feleségét „biztonsági okokból” elszállítják. Nem lelövik. Nem tárgyalnak vele. Elviszik. Moszkvába. Vádemeléssel. Szép, vastag dossziéval.
A vádak ismerősek lennének. Korrupció. Háborús bűnök. Jogellenes hatalomgyakorlás. Kisebbségek sérelme. Ugyanaz a szöveg, csak más fejléc.
Na, itt állna meg a világ.
Ami Venezuelában „elszámoltatás”, az itt emberrablás.
Ami ott „igazságszolgáltatás”, az itt civilizációs törés.
Ami ott bátor lépés, az itt vörös vonal.
Brüsszel nem figyelne tovább némán. Brüsszel üvöltene.
A média nem kérdezné, igaz-e. Tudná, hiszen csak övé az igazság kelyhe.
Nem „összetett helyzet” lenne, hanem korszakos bűn.
Nem vizsgálat, hanem azonnali ítélet.
És ekkor derülne ki a titok, amit mindenki sejt, de ritkán mond ki: nem az elfogás a botrány, hanem az irány.
Nem a módszer, hanem az, ki alkalmazza.
Ha a mi emberünket viszik el, az a világrend vége.
Ha nem a miénket, az belügy.
Ez nem kettős mérce.
Ez geopolitikai rutin.
És közben a hivatalos mondat mindig kéznél van, mint egy esernyő savas esőben:
„Figyelemmel kísérjük a helyzetet.” 👀

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A mindentudás iskolája

Kép
A venezuelai eseményekre adott ellenzéki reakciók első pillantásra határozottnak, sőt erkölcsileg magabiztosnak tűnnek. Közelebbről vizsgálva azonban inkább egy  kapkodó gondolatmenet rajzolódik ki, amelyben a felháborodás gyorsabban halad, mint a következtetések. A támadás formális célpontja az Orbán-kormány, azon belül is Szijjártó Péter, a tényleges probléma azonban nem az, hogy mit tett a kormány, hanem az, hogy az ellenzék miként próbál ebből politikai tőkét kovácsolni.   Az alapállítás szerint a külügyminiszter kompromittálódott pusztán azzal, hogy tárgyalt Nicolás Maduroval, akit az Egyesült Államok állítása szerint katonai művelet során elfogott. Ez az érvelés azonban logikailag ingatag. A diplomácia természetéből fakad, hogy demokratikus államok képviselői rendszeresen tárgyalnak autoriter rezsimek vezetőivel is. Önmagában egy találkozó, egy kézfogás vagy egy fotó nem bizonyít erkölcsi vagy politikai bűnrészességet, legfeljebb utólag könnyen gúnyolható vizuális k...
További információk

Eszmék helyett sebek

Kép
Magyarországon a jobb- és baloldal nem úgy működik, mint Nyugat-Európában. Ott ezek alapvetően eszmei különbségek: más elképzelések az állam szerepéről, az újraelosztásról, a piacról, a hagyományról. Olyan viták, amelyek egy stabil, magától értetődő állami kereten belül zajlanak, ahol senki nem kérdőjelezi meg, hogy az állam „kié”, csak azt, hogyan kellene működtetni.        Nálunk viszont a politika nem egy vitaklub, hanem emlékezetcsata. A bal–jobb tengely nem ideológiai, hanem történelmi, és ez mindent eltol, elferdít, felhangosít.   A magyar baloldal nem abból a talajból nőtt ki, mint nyugati társai. Nyugaton a baloldaliság mögött szakszervezetek, munkásmozgalmak, hosszú és konfliktusos, de azért javarészt demokratikus küzdelmek álltak. A baloldal ott a társadalmi igazságosság, az érdekvédelem és az emancipáció ígéretét hordozta.    Magyarországon viszont a baloldal fogalma összenőtt a huszadik század legsúlyosabb tapasztalataival: a Tanácsköztársa...
További információk

A kegyelem

Kép
 Van két kegyelmi ügy Magyarország közelmúltjában, amelyekről ma egészen eltérő hangnemben beszél a közélet. Az egyik kegyelmet adó nevét ma városközpont viseli, a másik  élete politikai bukás. Az egyik a rendszerváltás humanizmusának jelképévé vált, a másik a gyermekvédelem megsértésének bizonyítéka lett.    Miközben a kettőt sokan erkölcsileg áthidalhatatlan távolságra helyezik egymástól, egyre nehezebb nem észrevenni, hogy a különbség nem magában a kegyelem tényében, hanem annak utólagos értelmezésében rejlik.   Az első ügy a nyolcvanas évek végén kezdődött. Varga Béla egy vidéki településen, fényes nappal támadt rá egy kilencéves kislányra. Az utcáról hurcolta be saját házába, ahol a gyermeket levetkőztette és megerőszakolta, mindezt a saját gyermekei jelenlétében. A bűncselekmény nem pillanatnyi indulat volt, hanem tudatos, végigvitt erőszakcselekmény, amely nem ért véget azzal, hogy az elkövető végzett a gyalázatos tettel. A kislányt ezt követően kivitte...
További információk