Agyf@szom - mellékhatások nélkül

  Első pillantásra paradoxonnak hat: sok társadalomban nem feltétlenül a legnagyobb gondokkal küzdők a leghangosabb kritikusai a fennálló rendnek, hanem inkább azok, akik stabil egzisztenciával bírnak, jól keresnek, műveltek, és nem a holnapi számlák kifizetése körül forog minden gondolatuk.          Mindeközben az átlagos vagy nehezebb helyzetben élők közül sokan óvatosabbak, kivárnak, vagy egyszerűen elfordulnak a politikától. A jelenség mögött azonban nem erkölcsi ellentmondás áll, hanem több, egymásba fonódó társadalomlélektani és politikai mechanizmus, amelyek együtt rajzolják ki ezt a mintázatot.   A jólét egyik legfontosabb hatása, hogy mozgásteret ad. Akinek biztosabb az egzisztenciája, annak több ideje és energiája marad arra, hogy elvontabb kérdésekkel foglalkozzon: intézmények működésével, jogállamisággal, hosszú távú irányokkal, az ország nemzetközi helyzetével. Ez a gondolat összhangban áll Abraham Maslow ismert szükséglethierarchiájával, ...

A 21. század elején az olvasás már nem kizárólag könyvekhez, újságokhoz vagy hosszú esszékhez kötődik. A mindennapi szövegek egyre nagyobb része képernyőkön jelenik meg, posztok, kommentek, értesítések és chatüzenetek formájában.        A kommunikáció gyorsult, tömörödött, vizuálissá vált, az emoji pedig, ez a digitális korszak hieroglifája , mára a hétköznapi társalgás természetes részévé nőtte ki magát. Ezzel párhuzamosan egyre gyakrabban kerül szóba a funkcionális analfabetizmus jelensége, vagyis azon emberek arányának kérdése, akik ugyan technikailag tudnak olvasni, mégis nehezen értelmeznek bonyolultabb szövegeket, nem szívesen bogarásznak hosszú érveléseket, és gondot okoz számukra az információk összevetése.   Felmerül tehát a kérdés, vajon összefügg-e a kettő. A digitális kommunikáció térnyerése hozzájárul-e ahhoz, hogy egyre többen maradnak a szövegértés alsóbb szintjein, vagy csupán egy kényelmes bűnbakot látunk benne egy sokkal összetettebb társadalmi...

  A szakértői kormányzás a politikai viták terében különös jelenség: egyszerre jelenik meg válságkezelő eszközként és politikai jelkép gyanánt. A hívei úgy beszélnek róla, mint egy steril műtőasztalról, ahol végre eltűnnek a pártzászlók, a döntéseket pedig grafikonok, háttértanulmányok és költségvetési modellek diktálják. A kritikusok szerint viszont ez a kép félrevezető, mert a politika nem olyan mechanizmus, amelyet csavarhúzóval lehet megjavítani.          A döntések mögött mindig értékválasztások húzódnak, és ezek elől a szakértelem nyelvébe burkolózva sem lehet kitérni.   A szakértői kormány gondolata különösen akkor válik vonzóvá, amikor a pártok hitelessége megrendül, a társadalmi feszültségek nőnek, a választók pedig kiábrándulnak a politikai elitből. Ilyenkor a technokrata megoldás ígérete olyan, mint egy politikai altató, amely csillapítja az indulatokat és időt vásárol. A baloldali diskurzusban ez gyakran átmeneti konstrukcióként jelenik meg...

  Az elmúlt években egyre nehezebb nem észrevenni egy furcsa, mégis ijesztően következetes jelenséget: miközben minden korábbinál több ember szólal meg, véleményt formál, vitázik és ítélkezik, egyre kevesebben olvasnak.        Nem egyszerűen arról van szó, hogy kevesebb könyv fogy, hanem arról, hogy maga az olvasás – mint tevékenység – gyanússá, sőt egyesek szemében kifejezetten károssá vált. Mintha a tudás megszerzése nem érték volna többé, hanem valami elitista hókuszpókusz, amellyel megtömik az ember fejét mindenféle hülyeséggel.   Ez a fordulat nem pusztán kulturális ízlés kérdése. Mélyebb rétegekben egy olyan szemléletváltás rajzolódik ki, amely a gondolkodás módját, a vitakultúrát és végső soron a társadalom működését érinti. A tudás iránti bizalmatlanság nem új keletű, de ma különösen erősen társul azzal az elképzeléssel, hogy a vélemény önmagában, minden háttértudás nélkül is teljes értékű. Sőt, minél kevésbé támaszkodik forrásokra, kutatásokra, más...

  Megint felbukkant Tarjányi úrnál az az érvelés, amely szerint Ukrajna támogatása valójában nem Ukrajnáról szól, hanem a nyugati hadiipar újraindításáról, Oroszország tudatos gazdasági kifárasztásáról, és mindezt Magyarország pénzügyi részvétele nélkül teszi az Európai Unió. Elegáns konstrukció, csak épp több ponton nem stimmel.       Igen, Ukrajna nem tudja saját erejéből ellátni a hadseregét. A legtöbb korszerű fegyver nyugatról érkezik. Ezt senki nem vitatja. De ebből nem következik, hogy a támogatások pusztán fegyvergyárak bankszámláin landolnak. A pénz jelentős része az ukrán állam működését tartja fenn, nyugdíjakat, béreket, energetikai helyreállítást, infrastruktúrát finanszíroz. Aki mindezt elhallgatja, nem árnyal, hanem szelektál.   Igen, a nyugati hadiipar bővül. Gyártósorok indulnak, lőszergyárak nőnek ki a földből, költségvetések emelkednek. De ebből azt levezetni, hogy a háború támogatásának fő célja a fegyvergyártás felfuttatása, logikai bukfenc. ...

  Az elmúlt hetek eseményeit figyelve egyre nehezebb elhessegetni azt az érzést, hogy a Tisza Párt körül zajló személyi mozgások és kommunikációs fordulatok már nem pusztán egy ambiciózus politikus önálló döntéseinek következményei.        Sokkal inkább egy szélesebb, nemzetközi és hazai érdekekből szőtt háló rajzolódik ki, amely finom, de határozott mozdulatokkal igyekszik keretek közé terelni a pártelnököt. A politika ilyenkor nem sakkjátszma, hanem árnyakkal teli színház, ahol a reflektor ugyan egyetlen szereplőt világít meg, a díszleteket mégis mások tologatják a háttérben.    A „mikroadományozók” fogalma ebben a történetben különös hangsúlyt kap. Elvileg ártatlan, demokratikus finanszírozási forma, a gyakorlatban azonban sokak számára egy jól bejáratott kör szinonimájává vált. Olyan támogatókról beszélünk, akik már korábban is felbukkantak különböző ellenzéki projektek mögött.    Médiaplatformokat segítettek életben tartani, politikai ka...

  Van egy pont, ahol az ember hirtelen azt veszi észre, hogy már nem tudja követni a szavakat. Nem azért, mert bonyolultak lennének, hanem mert kiürültek. Ilyen lett mára a „libsi” és a „jobboldali” is. Olyan kifejezések, amelyek valaha iránytűk voltak, ma inkább zajok, egyféle kiáltások a tömegben, amelyek nem magyaráznak, csak kijelölnek.       Eredetileg ezek a szavak értékeket hordoztak. Világlátást, hangsúlyokat, kérdésekre adott eltérő válaszokat. A jobboldal rendről, hagyományról, felelősségről beszélt, a liberális oldal szabadságról, jogokról, egyéni mozgástérről. Csakhogy a valóság sosem volt ennyire steril. Nincsenek éles határok, és talán soha nem is voltak. Egy liberális ugyanúgy lehet rendpárti, ahogyan egy jobboldali is értékelheti az egyéni mozgásteret, az önálló döntést, a személyes szabadságot.   Az ember nem ideológiai doboz, hanem tapasztalatokból, félelmekből, elvek és kételyek keverékéből álló lény.   Ma mégis úgy beszélünk, mintha ezek...

  Az Európai Unió és a Mercosur közötti szabadkereskedelmi megállapodás aláírása első pillantásra történelmi sikernek tűnik. Több mint huszonöt év tárgyalás után Brüsszel és Latin-Amerika végre egymás tenyerébe csapott, a politikai kommunikáció szerint Európa új piacokat nyer, stratégiai nyersanyagokhoz jut, és geopolitikai súlyát is növeli egy olyan világban, ahol egyre élesebb a verseny a nagyhatalmak között. A hivatalos narratíva magabiztos, a mosolyok őszintének tűnnek – de a felszín alatt egyre mélyebb repedések látszanak.       A megállapodás arcává Ursula von der Leyen vált, aki szerint az egyezmény a tisztességes kereskedelem, a partnerség és a gazdasági racionalitás diadala. A szavak jól hangzanak, különösen akkor, amikor a világkereskedelem egyre inkább blokkokra szakad, és az Európai Unió igyekszik csökkenteni kiszolgáltatottságát más globális szereplőkkel, elsősorban Kínával szemben. A Mercosur-országok – Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay – valóban...

  Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon – és tágabb értelemben a fejlett, urbanizált társadalmakban – látványosan átalakult a háziállatok társadalmi szerepe.        A kutya és a macska már nem pusztán házi kedvencként vagy haszonállatként értelmeződik, hanem sok esetben érzelmi partnerként, identitáselemként, sőt családtagként jelenik meg. Ez az átalakulás önmagában nem rendellenes, ugyanakkor egyre több helyzetben figyelhető meg, hogy a háziállatok felértékelődése az emberi kapcsolatok rovására történik, és feszültségeket hoz létre a családon belül, de a tágabb társas térben is.   A jelenség egyik alapvető strukturális oka a háztartásszerkezet megváltozása. Magyarországon is nőtt a magányos háztartások aránya, csökkent a többgenerációs együttélés, és lazultak a hagyományos közösségi kötelékek.    Ebben a környezetben a háziállat sokak számára stabil, kiszámítható érzelmi jelenlétet biztosít. A kutya vagy a macska állandó társaságot nyújt, na...

A javítóintézetek és gyermekotthonok körüli botrányok rendre érzelmi reflexeket váltanak ki. A közbeszéd gyorsan ítél: vagy az intézményekben dolgozókat bélyegzi meg, vagy az ott élő fiatalokat minősíti eleve reménytelennek. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. A rendszer nem azért működik rosszul, mert az állam „kivonult” volna mögüle, ahogyan egyes újságcikkek állítják, hanem mert több, évtizedek óta görgetett strukturális hiba egyszerre érett válsággá.       A gyermekvédelem krónikus munkaerőhiánya nem új jelenség. Már a korábbi rendszerekben is jellemző volt, hogy alulfizetett, túlterhelt, gyakran alulképzett dolgozókra bízták a legnehezebb sorsú gyerekeket és fiatalokat. Ez a hiány nem megszűnt, hanem beépült a rendszer működésébe.   A folyamatos fluktuáció, a pályaelhagyás és a kényszerű kompromisszumok miatt olyan emberek is nevelői, felügyelői szerepbe kerülnek, akiknek sem pedagógiai, sem pszichológiai felkészültségük nincs arra, hogy súlyosan traumat...

  Az orosz–ukrán háborúról szóló egyik legnagyobb hatású hazai narratíva szerint a konfliktus elhúzódása önmagában bizonyítja az orosz katonai erő hiányát.        Ezt az álláspontot Tarjányi Péter egy sokat idézett bejegyzésében így fogalmazta meg: „ma hajnal 4 órakor indult 1420 nappal ezelőtt az orosz–ukrán háború”, majd ezt azonnal történelmi összevetésbe helyezte azzal, hogy „valamivel kevesebb, 1418 napig tartott a Szovjetunió harca a náci Németország ellen a II. világháborúban”.    A gondolatmenet kulcsmondataként pedig kijelentette: „van olyan frontszakasz Ukrajnában, ahol 1420 nap alatt az orosz hadsereg mindössze körülbelül 40 kilométert haladt előre”, ami szerinte nem taktikai részlet, hanem „stratégiai mérleg”.   Ez az érvelés azonban már az alapállításnál megbicsaklik. A második világháború keleti frontja totális háború volt, a szó legszorosabb értelmében. Teljes társadalmi mozgósítással, milliós hadseregekkel, hadigazdasággal, és olya...

Van egy pont a politikai vitában, ahol már nem az számít, hogy kinek van igaza, hanem az, hogy mit engedünk meg a hatalomra készülőknek retorikailag. Ez a pont ott húzódik, ahol egy ellenzéki miniszterelnök-jelölt már nem csak a kormányt bírálja, hanem burkoltan vagy nyíltan a médiát kezdi megfélemlíteni.       Nem konkrét cikkekkel vitatkozik, nem állításokat cáfol, nem tényeket ütköztet, hanem azt sugallja, hogy aki bizonyos narratívát közvetít, az bűnrészes. És ez már nem politikai kritika, hanem fenyegetés.   Egy ilyen logika rendkívül veszélyes, mert szétveri a sajtó alapfunkcióját. A média ugyanis nem ügyészség, nem politikai szövetséges, nem ellenfél. Feladata az, hogy közvetítsen, kérdezzen, kényelmetlen legyen, akár mindkét oldal számára.    Amikor egy politikus azt üzeni: „aki ezt leírja, az felelni fog”, akkor nem a hazugság ellen lép fel, hanem előre kijelöli az elfogadható vélemény határát.   Ez a gondolkodásmód kísértetiesen ismerős. Pont...

  Magyar Péter Facebook-bejegyzésben szólította fel Robert Fico szlovák miniszterelnököt, hogy a magyarországi választásokig helyezzék hatályon kívül a Beneš-dekrétumokat. A Tisza Párt elnöke azt állította: amennyiben kormányra kerül, „kikényszeríti” ezek eltörlését, és határidőt is szabott a szlovák kormánynak. A posztban Orbán Viktort gyávasággal vádolta, miközben saját jövőbeli miniszterelnöki szerepében tárgyalási pozíciót vizionált.       Az ember ilyenkor óhatatlanul elbizonytalanodik: politikai állásfoglalást olvas, kampányüzenetet, vagy egy szereppróba szövegét. A bejegyzés hangvétele ugyanis nem vitázik, nem mérlegel, nem javasol, hanem utasít, felszólít, határidőt szab. Olyan mondatok sorakoznak benne, amelyek normál esetben kormányfők szájából hangzanak el – nem ellenzéki pártelnökök Facebook-oldalán.   A Beneš-dekrétumok kérdése súlyos, történelmileg terhelt és érzelmileg is rendkívül érzékeny ügy. Éppen ezért különösen problematikus, amikor nem jogi...

  Hadházy Ákos politikai működése az elmúlt években egy sajátos mintázatot rajzolt ki: nem a törvényalkotás, nem a szakpolitikai alternatívák kidolgozása, nem a kormányzóképesség felmutatása áll a középpontban, hanem a folyamatos krízisfenntartás, amelynek természetes velejárója az állandó közösségi pénzgyűjtés.        A közösségi finanszírozás önmagában legitim eszköz lenne, itt azonban nem eszközként, hanem önálló politikai céllá válik: minden konfliktus, bírság, performatív akció és utcai jelenet automatikusan adománykéréssé alakul, mintha a politika elsődleges feladata nem a közérdek képviselete, hanem a követőtábor folyamatos mobilizálása és anyagi mozgósítása lenne.    Ezzel párhuzamosan éles ellentmondás feszül a nyilvános vagyonnyilatkozatokban szereplő tények és az állandó anyagi ellehetetlenülés narratívája között: ingatlanok, külföldi résztulajdon, kampányidőszakokban tízmilliós nagyságrendű „kisadományok” jelennek meg a bevallásokban, miköz...