A szuverenitás végórái? – Kémjátszmák és morális mélyrepülés a politikai porondon

Az elmúlt időszak eseményei valami sokkal vészjóslóbbat jeleznek, mint ami egyébként ömlik ránk a tévéből, rádióból, közösségi médiából. Eljutottunk egy olyan korszakba, ahol a klasszikus politikai vitákat felváltotta a nyílt nemzetbiztonsági kockázat, és ahol a következmény nélküliség kultúrája fenyegeti a társadalom alapvető immunrendszerét. 

 

 

 

Ha egy percre megállunk a mesterségesen generált felháborodás-hullámok közepette, egy olyan hálózat képe rajzolódik ki, amelynek célja Magyarország szuverenitásának módszeres felszámolása.

 

Egy ideális társadalomban a sajtó a hatalom ellenőre. De mi történik akkor, ha a „független” jelző mögé bújva egy újságíró valójában egy idegen hatalom operatív gépezetének kerekévé válik? A Direkt36 körüli botrány és a napvilágra került hangfelvételek nem csupán szakmai etikátlanságról szólnak, sokkal inkább egy olyan szimbiózisról van szó, ahol a médiafelületet hírszerzési akciók fedezésére használják.

 

Bármely nyugati jogállamban egy ilyen beismerés – miszerint valaki közvetlen kapcsolatban állt és együttműködött külföldi szolgálatokkal egy akció során – azonnali és súlyos állambiztonsági eljárást vonna maga után. Nálunk azonban a birodalmi propaganda gépezete azonnal megkezdi a zajkeltést, és érzelmi túlfűtöttséggel, valamint ál-szakmai érvekkel próbálják elfedni azt az egyszerű tényt, hogy az információs szuverenitásunkat belülről ásták alá.

 

A legveszélyesebb játszma mégis az állományon belüli árulás. A közvélemény elé egy igazságkereső hős képét vetítették, de a tények ridegebbek. Egy gyermekpornográfia gyanúja miatt indított, tisztán bűnügyi nyomozás során a Nemzeti Nyomozó Iroda olyan informatikai eszközökbe botlott, amelyek nemzetbiztonsági riasztást váltottak ki.

 

A szálak olyan ukrán informatikusokhoz vezettek, akikről kiderült, hogy már jóval a Tisza Párt alapítása előtt a kémelhárítás látókörében voltak. Itt nem politikai boszorkányüldözésről volt szó, hanem egy beépített kémhálózat felderítéséről. Ezt a létfontosságú munkát verte szét a testületét eláruló nyomozó, aki a titkos adatokat kiszolgáltatta a külföldi bekötésű médiának, és akit most nemzeti hősként pajzson hurcolna körbe, miközben ő azért elég súlyos ítéletre vár.

 

A helyzet abszurditása az, hogy a pártvezetés most lehallgatásokról beszél, miközben a saját bizalmi körükben olyan figurák mozognak, akik – mint kiderült – kettős ügynökként vagy külföldi megbízottakként működnek. Ez nem a kormányzati megfigyelés bizonyítéka, hanem annak a jele, hogy a párt infrastruktúrája egy idegen titkosszolgálati művelet terepévé vált.

 

A morális válság ott válik kézzelfoghatóvá, ahol a magánélet és a közélet mocskos összefonódása megjelenik. 

 

A kiszivárgott hangfelvételek – amelyek hitelességét a kezdeti „éjáj-tagadás” után a pártelnök fenyegetőző posztjai gyakorlatilag igazolták – egy olyan belső kultúrát mutatnak be, amely távol áll bármiféle nemzeti felelősségvállalástól.

 

A felvételeken elhangzó párbeszédek LSD-élményekről, ömlő kokainról és drogpartikról nem csupán ízlésbeli kérdések. Aki kábítószeres befolyásoltság vagy függőség alatt áll, az zsarolható. Aki pedig zsarolható, az nem a választói, hanem a zsarolója érdekeit fogja képviselni. Az, hogy a párt vezetése egymást hallgatja le és zsarolja, egy olyan bizalmi vákuumot jelez, ahol a politika már csak üzlet és hatalmi technika, emberi tartás nélkül.

 

Látnunk kell, hogy ezek a szereplők – a drogos botrányokba keveredett kalandorok és az elveiket eladó újságírók – csupán gyalogok egy nagyobb sakktáblán. A cél egy birodalmi Európa, ahol a nemzeti ellenállási gócokat, mint amilyen Magyarország, likvidálni kell.

 

Ha a propaganda nem töri meg a magyarok ellenállását, akkor jön a Majdan-forgatókönyv. Ennek előszele a folyamatos hergelés, a hamisított népszerűségi adatokkal való manipuláció és a társadalom szándékos megosztása. Azért kell most ébernek lennünk, mert a történelem megtanította, hogy ahol a titkosszolgálatok és a politikai kalandorok kéz a kézben járnak, ott a szabadságot hamarosan felváltja a káosz.

 

A nemzeti minimum nem lehet pártpolitikai kérdés. Meg kell értenünk, hogy ha hagyjuk, hogy az országunkat egy drog- és kémbotrányokkal terhelt csoport rángassa a szakadék szélére, akkor ugyanarra a sorsra juthatunk, amit a szomszédunknak szántak 2014-ben. Itt az ideje félretenni a különbségeket, és kiállni a közös jövőnk mellett. Ehhez viszont - ahogy évek óta mondjuk - legelőször is az ellenzéket kell leváltani, mert söpredékkel nem lehet valódi változást elérni.