Az oroszok már a spájzban vannak. Már megint.

Van egy mondat, ami időről időre visszatér a magyar közéletben. Olyan, mint egy politikai bumeráng: elhajítják, aztán néhány év múlva újra visszajön:

 

Az oroszok már a spájzban vannak.

 

 

Most éppen megint ott vannak, legalábbis a Tisza környéki kommunikáció szerint. A történet úgy szól, hogy az orosz katonai hírszerzés, a legendás GRU emberei már hetek óta Budapesten tartózkodnak, és éppen azon dolgoznak, hogy befolyásolják a magyar választások eredményét. Hogy pontosan hogyan, azt nem tudjuk, de a politikai fantázia már dolgozik, a hergelés megy.

 

Az elképzelés szerint valahol a fővárosban sötét kabátos ügynökök sétálgatnak, miközben a háttérből manipulálják a magyar demokráciát. Talán a villamoson utaznak, talán a metrón, esetleg a sarki közértben válogatják a parizert, miközben titokban geopolitikai műveleteket hajtanak végre.

 

Bizonyíték természetesen nincs, de ez ma már nem különösebben zavar senkit.

A történethez jár egy történelmi párhuzam is, ugyanis a Tiszás posztok narratívája szerint Orbán Viktor Kádár János óta az első vezető, aki behívja az oroszokat Magyarországra. Ez a mondat különösen szépen hangzik, mert egyszerre idézi meg a hidegháborút, a megszállás emlékét és a történelmi traumákat. Politikailag olyan, mint egy érzelmi gyorsítógomb: megnyomják, és azonnal működésbe lép.

 

A gond csak az, hogy a történet valahol a bizonyítékoknál kezd el kicsit ködössé válni.

 

Azt mondják, mert szerintük ennyi bizonyíték elég is, hogy Moldáviában is ugyanez történt. Ez a mondat a modern politikai kommunikáció egyik legpraktikusabb eszköze, ugyanis ha valami valahol a világban állítólag egyszer megtörtént, akkor máris alkalmas arra, hogy bárhol máshol is felbukkanjon magyarázatként. A részletek ilyenkor kevésbé fontosak, hiszen a hangulat a lényeg.

 

És a hangulat most az, hogy orosz titkos ügynökök járják Budapest utcáit.

Az ember ilyenkor óhatatlanul elképzeli a jelenetet. Egy GRU-ügynök a 4–6-os villamoson kapaszkodik, közben telefonon egyeztet Moszkvával. Ezalatt egy másik a Nagyvásárcsarnokban alkudozik egy kiló paprikára, miközben a magyar választási rendszert tanulmányozza. Valahol egy harmadik éppen egy kávézóban ül, és gondterhelten nézi a menüt, mert nehéz eldönteni, hogy cappuccinót kérjen-e vagy inkább egy választási beavatkozást.

 

A politikai kommunikáció azonban ritkán törődik az ilyen apró részletekkel, hiszen a lényeg az, hogy legyen egy történet. Egy történet, amelyben vannak titkos erők, külföldi befolyás és természetesen egy nagyszerű politikus, a Pannon Caligula, a MANöken, aki mindezt leleplezi.

 

A modern politika tényleg egyre inkább hasonlít egy kémregényre. Van benne összeesküvés, háttérhatalom, titkosszolgálat és fenyegető külföldi erők. A különbség csak annyi, hogy a kémregényekben általában a végén előkerülnek a bizonyítékok is. Itt egyelőre csak a spájz van tele. Legalábbis állítólag.

 

A kérdés inkább az, hogy az oroszok tényleg ott vannak-e, vagy csak a politikai képzelet pakolta be őket oda valamiféle "ráhatásra" vagy "behatásra".