Fizetett statiszták a kirakatban: a láthatatlan lájkbirodalom története

 

Van egy régi, kissé poros, de ma is működő trükk a vendéglátás világából. Amikor egy hely valójában üres és gyenge, de a tulaj nem szeretné, ha ez kiderülne, egyszerű megoldáshoz nyúl: embereket ültet az ablak mellé. A járókelő ránéz, látja a „tömeget”, és már kész is a következtetés: itt történik valami. Bemegy. A valóság pedig csak a tányér fölött derül ki.

 

 

 

 

A digitális térben ugyanez a jelenet játszódik le, csak most nem asztalok, hanem képernyők mögött.

 

Ha valaki ránéz egy politikai oldalra, és azt látja, hogy ezrek reagálnak, osztanak meg és kommentelnek, könnyen kialakul az érzés: „ez most a menő, ez a nyerő irány”. A számok maguk beszélnek – vagy legalábbis úgy tűnik.

 

Csakhogy ha valaki veszi a fáradságot, és a számok mögé néz, gyakran egészen más kép rajzolódik ki.

 

Profilok, amelyeknek semmi közük a helyi valósághoz. Olyan felhasználók, akik láthatóan nem érintettek abban, amiről szó van. Üres, arctalan fiókok. És nem ritkán teljesen idegen nyelvű, egzotikus nevű „rajongók”, akik valószínűleg nem egy adott közösség problémái miatt kattintottak.

 

A kérdés ilyenkor adja magát: mi értelme ennek?

 

A válasz nem technikai, hanem pszichológiai.

 

Az emberek jelentős része nem elemez, hanem érzékel. Nem adatokat vizsgál, hanem hangulatot. Ha azt látja, hogy valami körül tömeg van, hajlamos azt feltételezni, hogy ott van az igazság, az erő, a győzelem esélye. Ezt hívják társadalmi bizonyításnak: ha sokan csinálják, akkor biztosan jó.

 

Ez a mechanizmus pedig könnyen kihasználható.

 

Egy mesterségesen felfújt online jelenlét olyan, mint egy virtuális díszletváros: messziről élettel telinek tűnik, de közelebb lépve kiderül, hogy csak homlokzatok állnak egymás mögött. Nincs mögötte valódi közösség, valódi teljesítmény, csak gondosan felépített illúzió.

 

És itt válik a történet igazán problémássá.

 

Mert ez már nem egyszerű marketingfogás, hanem a valóság torzítása. Egy olyan kép felrajzolása, amely nem a tényleges támogatottságot, hanem annak látszatát mutatja.

 

A kérdés pedig nem az, hogy ez működik-e, hanem az, hogy mit jelent és mi a következménye.

 

Ha egy politikai szereplő már ott, ahol még nincs valódi hatalom a kezében, ilyen eszközökkel próbálja formálni a képet, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy mi történik akkor, ha egyszer valódi döntések, valódi erőforrások kerülnek hozzá?

A lájkok nem oldanak meg problémákat. Nem takarítanak utcákat, nem tesznek rendet, nem építenek közösséget. Az online taps nem egyenlő a valós támogatással.

 

Talán ideje kicsit lassítani, és nem csak azt nézni, hogy mennyien vannak, hanem azt is, hogy kik azok. Mert a kirakat mindig szebb, mint ami mögötte van. De aki csak a kirakat alapján dönt, az könnyen egy üres étteremben találhatja magát, ahol a tömeg már rég hazament, annyira ócska volt a kaja.